Ahogy erről korábban beszámoltunk Nektek, az első akklimatizációs kör remekül sikerült! Varga Csaba összesen négy éjszakát töltött el 6000 méteres magasság felett és egészen 7000 méteres magasságig jutott. Vagyis megtapasztalhatta a 1100 méteres, meredek Lhoce-jégfal kemény, kék jegét is.
Ezt követően Csaba visszatért az alaptáborba, majd április 30-án egészen Dingbocse faluig ereszkedett (4410 m), hogy kamatoztassa a „mély regeneráció” pozitív hatását is. Ezt a technikát eddig egyetlen expedíciója során sem próbálta ki. Ez is hozzáadhat a világ legmagasabb hegyének palack nélküli, „tiszta” mászásához. Tegnap azonban már szerencsésen vissza is ért az alaptáborba, hogy felkészüljön a következő akklimatizációs körre.

Azonban ez a jelek szerint váratni fog magára néhány napot. Tegnap ugyanis sajnálatos baleset történt a Khumbu-jégesésen. Ahogy arról több alkalommal is írtunk, az instabil jégtornyok és gleccserhasadékok alkotta jéglabirintus az útvonal egyik legveszélyesebb szakasza. Igazi oroszrulett. Tegnap a mászók rémálma vált valóra, amikor egy ilyen óriási jégtorony összeomlott. Ennek a darabjai megsebesítettek egy külföldi mászót és az őt segítő serpát. Szerencsére a helikopteres mentés profi módon zajlott, így a sérültek hamar egy katmandui kórházba kerültek – az állapotukról még semmit sem tudunk.

A Khumbu-jégesés pedig jelenleg járhatatlan, így néhány napig biztos nem indulnak felfelé a mászók.
Eközben a külföldi sajtóban egyre nagyobb figyelmet kap, hogy az Everest alaptáborában is felütötte a fejét a COVID és egyre több esetről számolnak be. Csaba elmondása szerint ez nem napi téma az alaptáborban, ugyanakkor aggasztó a jelenség.

Csaba az elindulás előtt a második oltását is megkapta, így személy szerint mindent megtett a védekezés érdekében.
Most tehát várunk, a pihenő így kicsivel hosszabb lesz a tervezettnél – a sérült mászóknak pedig mielőbbi teljes felgyógyulást kívánunk!
Együtt érünk fel!
HAJRÁ CSABA! 💪🇭🇺💪
HAJRÁ KALIFA ALPIN CSAPAT!
PARTNEREINK
Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete (MAHOE); Hazajáró; Hópárduc Alapítvány; Dextramedia
#Egyutterunkfel #TisztanEverest2021 #KalifaAlpinCsapat