Tapasztaltatok már olyat, hogy az élet egy bizonyos pontján olyan emberrel hozott össze Titeket a sors, akivel éppen akkor és éppen ott kellett találkoznotok? Aki megerősített abban, hogy jó úton haladtok, megerősített a folytatásban, erőt és motivációt adott éppen akkor, amikor szükség volt rá? Csaba az elmúlt napokban két ilyen találkozást is megélhetett, hiszen két olyan mászóval hozta össze – az Everest környékén talán nem is annyira kiszámíthatatlan – sors, akik igazán inspiráló sportteljesítményeket tudhatnak maguk mögött és idén is ezek sorát igyekeznek gyarapítani.
Pár nappal ezelőtt David Göttler, most pedig a katalán futófenomén, Kilian Jornet útja keresztezte Csabáét. Kilian gondolatát (talán nevezhetjük filozófiának is) mi magunk is sajátunkénak érezzük. „Véleményem szerint a sport egy módja annak, hogy valaki (vagy egy csoport) eljuttasson egyik helyről a másikra, először is fizikai értelemben és gyakran az érzékelés, a tudás egy másik szintjére, illetve spirituálisan. Éppen ezért minél kevesebb dolog határol el, minél kevesebb tárgy van a tested és a föld között, annál intenzívebb, annál érdekesebb lesz az utazás.
”Ez fontos tartalommal gazdagítja a „tiszta” mászás gondolatiságát is, hiszen az oxigénpalack nem csupán egy tárgy, a pótlólagos oxigén nem csupán egy tényező. Burokba zárja az embert és így nem találkozik valójában a heggyel, nem tapasztalja meg annak valódi magasságát, nem tapasztalja meg a halálzóna fenyegetését, a test drámai reakcióit, kétségbeesett üzeneteit, amelyekkel egy bizonyos magasság fölött visszafordulásra sarkall. Nincs meg az egymásnak feszülés és a hála is teljesen más értelmet nyer, amelyet akkor érez a hegymászó, amikor a sok megpróbáltatás ellenére a hegy végül felengedi a csúcsára és épségben engedi lejutni az alaptáborba.”
A Kilian Jornet idézet forrása: instagram.com/p/CPBA4MwnAeu/
Ez az idézet pontosan rávilágít arra, hogy mit jelent a sportolóknak az, hogy nem a csúcs a lényeg önmagában, hanem az, hogy miképp érnek fel a csúcsra. Hatalmas vállalkozás, hatalmas elkötelezettség – Csaba mellett szívből drukkolunk Davidnak és Kiliannak is, hogy elérjék a céljukat!
Tudjátok: EGYÜTT ÉRÜNK FEL!HAJRÁ CSABA! HAJRÁ KALIFA ALPIN CSAPAT!
Kilian Jornet Burgada [Spanyolországban született 1987. október 27-én. Profi túrasíző és ultrafutó. Hatszor nyerte meg a Skyrunner Világsorozat hosszú távját és számos nívós ultraversenyen többször is első lett, úgymint az Ultra-Trail du Mont-Blanc-on, a Grand Raiden, a Western States Endurance Runon és a Hardrock Hundred Mile Endurance Runon. Csúcstartó a Matterhornon, a Mont Blanc-on és a Mount Everesten is (ez utóbbi rekord vitatott).]
Forrás: Wikipédia
PARTNEREINK: Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete (MAHOE); Hazajáró; Hópárduc Alapítvány; Dextramedia