„TISZTÁN” EVEREST | CSÚCSTÁMADÁS

Maximumra tekerhetitek a szurkoláserősséget, Varga Csaba hegymászó barátunk a mai napon elindította a csúcstámadást és remek tempóban, körülbelül hat óra alatt egyből a kettes táborig haladt előre. Az előrejelzések szerint holnap, azaz május 27-én ismét havazás várható a hegyen, de 29-én és 30-án megfelelő időjárás mutatkozik. A tervek szerint Csaba holnap délután megpróbál feljutni a hármas táborba (7150 m), amelyet előzetesen a meredek Lhoce-jégfalban alakított ki és innen indulna a csúcsra (28-án vagy 29-én).

„Csaba rengeteg munkát tett a felkészülésbe, amely a pandémia miatt az elmúlt két évet ölelte fel. Ebben a két évben erős és összetett edzésprogramot építettünk fel, több ezer kilométer terepfutással, számos felkészülési mászással és olyan speciális légzéstechnikai felkészítéssel, amelyet egy kiváló erőnléti trénerrel, Ágh Csabával raktunk össze. Miután április 18-án Csaba elérte az Everest alaptáborát, az akklimatizációs körök során is stabilan, az előzetes tervek szerint haladt és ezeket gyakran túl is teljesítette. A május 13-át követő kéthetes kényszerpihenő ideje alatt is mindent megtett azért, hogy a sok erőfeszítéssel megszerzett akklimatizációját fenntartsa, így állandó mozgásban volt a hegyen.
Most pedig, bár nincs könnyű helyzetben a szűk időjárási ablak és a várható tömeg miatt, a kettes tábort nagyon jó sebességgel érte el és műholdas telefonon keresztül is érződött, hogy erős a hangja, motivált és mindent meg akar tenni a sikeres csúcstámadásért. Csabában minden megvan hozzá, hogy teljesítse ezt a sporttörténelmi célt és első magyarként pótlólagos oxigén nélkül érje el az Everest csúcsát, de mint minden alkalommal, most is azt kértük tőle, hogy a biztonság legyen az első!” – foglalta össze Sarhan Omar, a Kalifa Alpin Csapat vezetője.

Minden bele Csaba és minden bele Kalifa Rajongók, hiszen teljes erőbedobással indulhat a szurkolás –
tudjátok: EGYÜTT ÉRÜNK FEL!

HAJRÁ CSABA! 💪🇭🇺💪

HAJRÁ KALIFA ALPIN CSAPAT!

PARTNEREINKMagyar Hegymászó Oktatók Egyesülete (MAHOE); Hazajáró; Hópárduc Alapítvány; Dextramedia#Egyutterunkfel#TisztanEverest2021#KalifaAlpinCsapat