Elindult a Kalifa Hidden Peak Expedíció

Varga Csaba június 22-én indult útnak, hogy megmássza a Hidden Peak 8080 méter magas hegycsúcsot oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Csaba gépe szombaton (06.22-én), 13:55-kor szállt fel a Liszt Ferenc repülőtérről, majd az isztambuli átszállást követően vasárnap hajnalban érkezett meg Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba.

A megszokott ütemterv szerint a hegymászók átlagosan 1-2 napot töltenek el a fővárosban, mielőtt tovább indulnának. Csaba azonban úgy döntött egyből Skardu felé veszi az irányt és inkább 2228 méteren tölt 1-2 napot pihenéssel, illetve a még hiányzó felszereléseinek beszerzésével. Így hamarabb megkezdi az akklimatizációs folyamatot is.

Ide célja, hogy immár a Kalifa Alpin Csapat tagjaként, pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül, jól akklimatizálódva, de minél gyorsabban mássza meg a 8080 méter magas G1-et (másik nevén Hidden Peak).

„Idén még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektettem a felkészülésre, sokat másztam és heti 130 kilométert futottam terepen, plusz a versenyek és túrák, a terepfutás kiemelt szerepet kapott az edzésprogramomban. A hegymászásra elsősorban sportként tekintek, egy nyolcezres csúcsának elérése komoly sportteljesítmény. Ezúttal a 8080 méter magas G1-et néztem ki magamnak, technikás hegyről van szó, meg kell érte dolgozni. Jól akklimatizálódva, de minél gyorsabban szeretném megmászni!” – foglalta össze Csaba az indulás előtt, akinek csapattársai, Lengyel Ferenc és Héjja Bálint sok erőt és kitartást kívántak az expedícióhoz.

A repülőtérre természetesen a Kalifa Csapat is kikísérte, a Csapat vezetőjeként Omar is jó mászást és kedvező időjárást kívánt Csabának!