Tegnap oxigénes mászók és serpa segítőik hatalmas létszámban, közel négyszázan indultak felfelé a hegyen, hogy kihasználják a 29-ére várt időjárási ablakot. Annak ellenére gyűltek össze ilyen sokan, hogy az elmúlt napokban nagyságrendileg száz külföldi mászó és körülbelül 200 serpa segítő ért csúcsra a kedvezőtlen, szeles időjárás mellett.
Ezzel a Kalifa „Tisztán” Everest Expedíció nehéz helyzetbe került. Pótlólagos oxigén nélkül azok a körülmények (havazás, erős szél), amelyeket még az oxigénpalackkal és serpa segítőkkel mászók is megszenvedtek (és amelyek miatt sokan vissza is fordultak), „tisztán” próbálkozó alpinista számára vállalhatatlanok. A kis, bizonytalan, szűkre nyíló időjárási ablakra pedig, amit a hónap végére jeleznek a meteorológiai adatok, több száz (oxigénes) mászó, több száz próbálkozó jut. Ebből az következik, hogy Csaba eredeti terve, miszerint gyorsan, alaptábortól alaptáborig körülbelül 72 órán belül teljesíti a csúcstámadást, kivitelezhetetlennek tűnik, hiszen a hegy szinte minden pontján tömegre kell számítani. Mindezen felül 31-én „lezárják” a hegyet, a gleccserdoktorok felszámolják a Khumbu-jégesés útvonalát, így ez valóban az utolsó lehetőség.
Csabának figyelembe kell vennie a csapatban mozgó mászók ritmusát is, ami 8000 méteres magasság fölött, a halálzónában jelentősen megnehezítheti vagy éppen ellehetetlenítheti a csúcsmászását. Ebből a szempontból főképp az úgynevezett Déli-csúcstól (8750 m) a (fő)csúcsig (8849 m) tartó szakasz kritikus, ahol egy tűéles gerincen át vezet az út a Hillary-lépcsőig. Ez a rész annyira szűk, hogy jellemzően éppen itt torlódnak fel leginkább az oxigénes mászók, akikre nincs hatással, hogy a levegő oxigéntartalma 70%-al kevesebb, mint tengerszinten. A palack nélkül mászók szervezete azonban a halálzónában (8000 méter fölött) már állandó SOS jelzéseket ad.
Figyelembe véve, hogy az egyre növekvő oxigénhiány és kimerültség miatt a mozgásuk is jelentősen belassul, a csúcsmászás legutolsó szakaszán való hosszas várakozás nyilvánvalóan nem opció. Csaba jelenleg az alaptáborban van, jó erőben. Az akklimatizációja remekül sikerült és ezt igyekezet fenntartani a kényszerpihenő hosszúra nyúló időszakában is. Mint mindig, most is elszánt és azt üzeni Nektek, hogy bár a körülmények nem optimálisak, mindent meg fog tenni, hogy a maximumot hozza ki a csúcstámadásból!

Szurkoljatok velünk együtt Csabának, hiszen tudjátok: EGYÜTT ÉRÜNK FEL!
HAJRÁ CSABA!
HAJRÁ KALIFA ALPIN CSAPAT!
PARTNEREINK: Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete (MAHOE); Hazajáró; Hópárduc Alapítvány; Dextramedia