Péntek délutáni híradásunk után izgatottan vártuk a híreket Lengyel Feritől, hogy bejelentkezzen a II-es táborból. Aggódtunk, mert sokáig nem érkezett friss hír. Legnagyobb meglepetésünkre magyar idő szerint, szombaton 9:45-kor felért az Ama Dablam 6812 méter magas csúcsára, ahonnan Sarhan Omart, a Kalifa Alpin Csapat vezetőjét műholdas telefonon hívta! Elmondása szerint nagyon kemény mászás volt! A csúcstámadó szakasz a várakozásoknak megfelelően rendkívül technikás volt: csúszós, meredek és veszélyes, jég- és sziklafalakkal teli, amelyek környezetében omlásokra is számítania kellett, de erre felkészült! Szerencsére az időjárás kegyes volt, „csak” a szél nehezítette a mászását. Fent a csúcson 50 km/órás szél süvített.
Beszámolója szerint a II-es táborban nem volt elég hely, ezért kis pihenő után úgy döntött, hogy megkísérli egyből a csúcstámadó szakaszt szólóban megmászni. A II-es tábor és a csúcs között ugyanis nem mozgott senki a hegyen. Omar gratulált neki, de megkérte, hogy óvatos legyen lefelé jövet is!
Izgulhattunk érte megint, hogy minden rendben legyen… Próbáltuk többször is elérni őt, eredménytelenül. Hosszasnak tűnő várakozás után végre bejelentkezett a 2-es táborból! Kimerítette a mászás, pihennie kellett. Az alaptáborba vasárnap délelőtt ért vissza jókedvűen, de nagyon fáradtan. Lefelé jövet találkozott Martinnal, aki egy nagyobb csapattal elindult felfelé. Csak pár percet tudtak beszélni, de Feri szerint Martin jól érezte magát!
Gratulálunk ezúton is még egyszer a Kalifa Alpin Csapat tagjának, Lengyel Ferinek! Embert próbáló, kiváló teljesítmény volt az övé! Sok hegymászónak csak álom marad ennek a csúcsnak az elérése, de ő a 2021 szeptemberében bekövetkezett súlyos balesete után is képes volt megvalósítani az álmát, bebizonyítva, hogy nincs lehetetlen!
„Három csigolyám szilánkosra tört, de annyiban szerencsém volt, hogy a szilánkok nem sértették meg a gerincvelőt. A műtét alatt hat csavarral rögzítették a sérült részt, két nap múlva pedig már járókerettel közlekednem kellett. Összességében hat napot feküdtem kórházban, azóta otthon gyógyulok.” – nyilatkozta még 2021 decemberében. SZÉP VOLT FERI!



Martin felől még várjuk a híreket. Őérte is izgulunk és drukkolunk neki, hogy érje el az álmát, amibe rengeteg energiát belefektetett az elmúlt hónapokban!
De nem győzzük hangsúlyozni: az egészsége és biztonsága az első!
A végső döntés a hegyen az övé.
HAJRÁ MARTIN!
Szakmai együttműködő partnerünk idén is: MAHOE – Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete