Olvadó jégmezők – a Klímabarát Települések Szövetsége és a Kalifa közös estje

2018-12-04: Szuper volt a keddi közös estünk a Klímabarát Települések Szövetségével, nagyon köszönjük mindannyiótoknak, hogy ilyen sokan eljöttetek és együtt beszélgethettünk a klímaváltozás globális hatásairól, arról, hogy mit tehetünk egyéni és közösségi szinten, hogy miként készülhetünk fel a folyamatosan változó, az egyre súlyosbodó körülményekre. Szendrő Szabolcs örömvetítése, majd Varga Csaba Kancsendzönga-élménybeszámolója kicsit könnyített a szívünkön a súlyos témák után, nagy élmény volt hallgatni Őket!

Kedves Kalifa Rajongók!

Az estet Kovács Lajos, a Szövetség elnöke és Sarhan Omar, a Kalifa tulajdonosa nyitották meg. Kovács Lajos többek között elmondta, hogy fő céljuk minél több magyarországi települést bevonni az együtt gondolkodásba, a közös munkába, hiszen már nem a figyelemfelhívás, hanem a konkrét cselekvések órájában vagyunk. Sarhan Omar kiemelte, hogy a Kalifa örömmel állt az ügy mellé, hiszen a klímaváltozás közös problémánk.

A megnyitó után Faragó Tibor matematikus, környezetkutató, humánökológus mutatta be a „Mérsékelt öv? Felelős cselekvési irányok a hatékony klímavédelemért” című kötetet. Többek között elmondta, hogy egyéni és közösségi szinten egyaránt fontos a tudatos cselekvés, illetve a legnagyobb kérdés, hogy a már életben lévő nemzetközi egyezményeket miként lehetne valóban a cselekvés gyakorlatába átvezetni.

Ezt követően Biró Dániel, a Kalifa kommunikációs menedzsere mondott néhány szót a hegymászás és a klímaváltozás kapcsolatáról, hangsúlyozva, hogy a globális felmelegedés miatt a szélsőségek kitolódásával az eleve szélsőséges időjárás a Himalája régióban akár a 8000-es expedíciózás végét is jelentheti.

Az előadást Szendrő Szabolcs és Varga Csaba izgalmas, nagyjából 1 órás vetítései zárták.

Következzen néhány kép a rendezvényről:

Faragó Tibor előadása

Szendrő Szabolcs diás örömvetítése Koncz Ákos előzékeny segítségével

Varga Csaba első magyarországi előadását is meghallgathattuk a 2018-as Kancsendzönga-expedícióról.

Az előadás után szabad beszélgetésre is volt lehetőség
Balról jobbra: Lengyel Ferenc, id. Kiss Péter, Sarhan Omar, Szendrő Szabolcs

Balról jobbra: Kovács Lajos, Kandrács Ildikó, Koncz Ákos, id. Kiss Péter, Sarhan Omar

Nagy örömünkre a Hazajáró Csapatából benézett az előadásra Moys Zoltán és Schödl Dávid is

Köszönjük, hogy velünk voltatok, tegyünk közösen a környezetünk megóvásáért!

a Kalifa Csapat