Már évek óta vonzza a Himalája hegyvilága, azonban a himalájai expedíciózás túlmutat a hétvégék nyújtotta időkereten és jóval komplexebb logisztikai feladatokat ró a hegymászóra, a költségekről nem is beszélve. Sarhan Omar a Klímabarát Települések Szövetségével közös estünk megnyitóján bejelentette, a Kalifa támogatni fogja Lengyel Ferencet, hogy 2019-es terveit megvalósíthassa.
Lengyel Ferenc hegymászó barátunkról már olvashattatok a Kalifa oldalán, együtt követtük az idei hétezres expedícióit a 7134 méter magas Lenin-csúcsra, majd vállvetve szurkoltunk Neki, hogy elhúzódó gyomorrontása ellenére is meg tudja mászni az Egek Urát (Khan Tengri – 7010 m). A Lenin-csúcsot akkor megmászta, és bár a betegség miatt legyengült a szervezete, ez nem tántorította el eredeti tervétől és megpróbálkozott a nehéz/technikás Khan Tengrivel is.
Fapados expedíció volt, Feri teljesen önerőből mászta a két hétezrest – felszerelései is ezt tükrözték, ráadásul a Lenin-csúcson el is hagyott néhányat, így szerencséje volt, hogy a Khan Tengri alaptáborában találkozott az éppen távozó Fedor Mihály és Sarus Zoltán hegymászókkal, akik kipótolták foghíjas eszköztárát.
Feri egy belga hegymászóval indult a csúcs felé, már csak Ők ketten voltak a hegyen. A közös nyelv adott volt, hiszen Feri sok évig élt és dolgozott Franciaországban, megjárta az Idegenlégiót, így franciául folyékonyan beszél. A belga mászó felért a csúcsra, Feri azonban 6700 méternél visszafordult, szervezete jelzett – elég volt. Egy hosszú antibiotikum kúra kellett ahhoz, hogy teljesen helyrejöjjön.
Teljesítménye és kitartása azonban így is példaértékű. Mi egy szerény, halk szavú, de elkötelezett, bátor és technikás hegymászót ismertünk meg személyében az idei expedíciók során. Azóta többször is járt nálunk, beszélgettünk, megismerkedtünk, Omar több alkalommal is futott Vele, sőt éppen Omar motiválta, hogy fusson többet, tolja ki a határait, hiszen a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a terepfutás az egyik leghatékonyabb belépő a nyolcezresek világába. Azóta Feri egyre nagyobb hangsúlyt fektet erre a kiemelkedően fontos edzésformára a mászások mellett, hiszen alapfilozófiája, hogy a mászásra igazán mászásokkal lehet felkészülni, amiben teljesen egyet is értünk.
Mászásoknak pedig nincs híján, túlzás nélkül mondhatja magáról, hogy az Alpokban szocializálódott, hiszen második magyarként (Kiss Péter után) mászta meg mind a 82 négyezres csúcsát. Volt, amelyiket többször is. Az Alpok legmagasabb csúcsát, a 4810 méter magas Mont Blanc-t például 12 alkalommal is megmászta, „mindegyik oldalról”. Ezeket is teljesen önerőből, 60 csúcsot szólóban, társ nélkül, hétvégenként, munka után/mellett.
Már évek óta vonzza a Himalája hegyvilága, azonban a himalájai expedíciózás túlmutat a hétvégék nyújtotta időkereten és jóval komplexebb logisztikai feladatokat ró a hegymászóra, a költségekről nem is beszélve. Sarhan Omar a Klímabarát Települések Szövetségével közös estünk megnyitóján bejelentette, a Kalifa támogatni fogja Lengyel Ferencet, hogy 2019-es terveit megvalósíthassa.
Hatalmas egyéni teljesítmény van mögötte, sok küzdelem, megpróbáltatás, de jövőre mellette lesz a Kalifa Csapat is – együtt indulunk a Világ Tetejére!
Na és Te, kedves Kalifa Rajongó, velünk tartasz? Ha igen, kövess minket a Facebook oldalunkon! /www.facebook.hu/KalifaPage/
a Kalifa Csapat
Ferinek is megvannak a kedvenc Kalifa csemegéi, ezek közé tartozik a narancsos vörös áfonya is! Örömteli egészségedre Feri!
Már hétezres csúcson is bizonyított!
Feri velünk volt a Klímabarátokkal közös estünkön is, ahol Omar bejelentette, a Kalifa Csapat segíteni fog Neki a 2019-es tervek megvalósításában.
A képen balról jobbra: Lengyel Ferenc, id. Kiss Péter, Sarhan Omar, Szendrő Szabolcs
Sziklamászásban is erős, technikás mászó, erre szüksége lesz 2019-es tervei megvalósításához is!