Fagyos kalandok a Mont Blanc-on | 2. rész

Február 28. – utolsó nap

Reggel a csavarokkal leereszkedtünk a falon, felcsatoltunk és nekiálltunk lefelé csúszni. Érdekes, hogy szavak nélkül egyeztettünk: „jó lenne az a csúcs, de ez a szél eléggé kivett belőlünk”. A Gouter-nyereg alatt tökéletes kemény porhó, adta magát nagyon. Kicsit figyelni kellett az útválasztásra a hasadékok miatt, de ez még a könnyebb rész. Becsúsztunk a hosszanti repedések közti nyelvre és érdekfeszítve kerestük bal oldalt az átkelőnket, nehogy túlcsússzunk rajta. Nem lenne jó visszamászni..

Meg is lett a serac-ok formái és nyomunk töredékei alapján. Léc zsákra, hágóvas bakancsra, visszaóvatoskodtunk a hóhídon, át a törmeléken és csúsztunk tovább. Pic Wilson magasságában csodálatos 20cm porhó kissé sűrűbb állaggal, gyönyörű íveket karcoltunk bele az oldalban. Refuge des Grands Mulets alatt is meglett a nyom, újra átszerelés, kötéllel vissza a serac-erdőben. Roli sajnálkozik, hogy splitboarddal problémásabb fókázásra szerelgetni. Neki ilyenkor egy plusz kötést is le-fel kell pakolászni, a boardot szét kell szedni – összerakni mindannyiszor. Egy kicsit lejtősebb részen találkozunk pár repedéssel. Kissé később érkezek, mikor Roli már elkezd át-technikázni köztük boarddal.

Jeges, meredek, kitett oldal egy hasadék felett. Javasol egy alternatív utat. Megnézem, de ott elkezd omlani és nyílni alattam egy rés.. nem tetszik, hágóvasat veszek és megyek Roli megoldása felé. Ekkor egyszer csak súlytalanná válok, körülöttem minden egynemű fehér lesz, végtelenné nyúlik az idő. Majd hupp, puhán talajt fogok állva. Kitisztul a kép és a gleccser gyomrában találom magam. Csekkolom a testem, a bal tomporom beütöttem, de rendben lesz, minden más OK. Hol vagyok, mi a helyzet, mim van?

Kb 6-7m mélyen állhatok a felszín alatt, balra lefelé nyílik, jobbra zárt. A zárt részhez közelebb a hó amin állok stabilnak mutatkozik. Van 2 jégcsavarom, pár kara, heveder, beülő, kötél. Jó lesz. Szólítgatom Rolit, kisvártatva válaszol is, mondom neki, minden rendben. Jó hallani h megnyugszik. Már előszedtem a vasakat, a kötelet. A kötél egyik végét felhajítom, elsőre sikerül. Kérem Rolit, hogy a cuccaim húzza fel, a lécek mindjárt fent is vannak, a zsákom nem megy át az áthajló hóperemen… majd a végén felhúzom.

Elkezdek pontból pontba 2 jégcsavarral kimászni, Rolit kérem, hogy építsen standot a kötél végének. Mondom kb 1 óra lesz max. Roland készít egy deadman-t, elássa az egyik lécem a kötél végét rákötve. Már majdnem kint vagyok, már szinte látjuk egymást mikor fix fain standban van a kötél. Csákánnyal még egyengetek az áthajló hóperemen, Rolandot kérem, hogy 2-3 percre legyen a kötél bombabiztos. Azt mondja tuti. Kiszedem az alsó csavarom, elpakolom a vasaim, a kötélbe terhelek és az utolsó jégcsavarom is elrakom. Mászok kifele, Roli húz egyet rajtam és átküzdöm azt a pocakot a peremnél. Örülünk. Kihúzom még a zsákom és összepakoljuk a vasakat.

Csúszunk tovább, egyre melegebb van, időről időre vetkőzni kényszerülünk. Hosszas traverz kevés csúszással a Gare des Glaciers-ig. Mennyire örülök hogy kipróbáltam a sífutást.. Gare des Glaciers-nél kis kaja-pia, és bokrok közt néhol jeges, néhol por, többször lécfogó havakban keresem az egyensúlyom. Néha az orra-, néha hanyatt esést mentem. Párat esünk is, nem könnyű terep ez. Egész az erdő széléig csúszunk, nézzük a térképet.

Balra, úgy 70-80m-re lehet az ösvény, megfelelő magasságban kell lennünk, két áramvezeték segít, hogy hol lehet az állomás. Roli lecsatol, az erdőben lejárt a mandátuma. Én elindulok a szűk 100m-es traverzre, átmászok pár farönkön, mászok pár lépést felfelé olykor, élvezem a léceket az erdőben. Egész varázslatos az élővilágba megtérni a tegnapi nap után. Látom is már a kis faágazást, ott a két lábbeli.

Odamegyek, leszerelek, elpakolok, előpakolok. Egész elemi erőkkel nyomul a természet minden érzékszervemen. Simogat a napsütés, csicseregnek a madarak, tucatnyi illatukkal kényeztetnek a mohák, a gombák és a fakérgek. Minden él, újul és ünnepel.

Egyedi élmény: tegnapi embertelen körülményeinkből, bádog-űrállomásunkból megtérnünk az életre.”

Köszönjük az izgalmas beszámolót és gratulálunk a szép mászáshoz!

a Kalifa Csapat